Annyira rossz amikor hónapokon keresztül.
Nem érzel mást csak azt a mérhetetlen nagy ürességet.
Már nem is sírsz.
Már nem is fáj.
Boldogság?
Az a néhány pillanat amikor fáj valamid.
És örülsz hogy fáj.
Mert legalább érzed,hogy élsz.
Eszméletlen,hogy mekkorát hibáztam.
És soha nem fogom tudni megbocsájtani magamnak.
De olyan hirtelen jött.
És úgy kétségbeestem.
Nem tudtam,hogy mit csinálok.
Add vissza nekem.
Kell,hogy itt legyen.
Kell,hogy velem legyen.
Azt hittem,ha velem marad.
Minden nehezebb lesz.
Azt hittem,hogy ha a régi álmom választom.
Akkor boldog leszek.
Régi álmom helyén most Ő van.
A nap minden percében rá gondolok.
Nagyon hiányzik.
Hol a fény?
Az alagút végén fény van.
Azt mondják minden honnan van kiút.
És amin nem lehet változtatni azt ki kell bírni.
De akkor miért van sötét?
És miért érzem,hogy az üresség belül keresztre feszít?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése