Milyen furcsa dolog is a felnövés. Gyermekként a meséken nőttünk fel. Meséken amikbe hercegnők, hercegek, paloták és csodálatos barátok voltak. Mi is ilyen életet szerettünk volna. Hogy a szerelmünk egy helyes herceg legyen. Az életünk csodás lehetne, a barátaink bármit megtennének értünk. De ahogy felnövünk, rájövünk hogy mind ez nem igaz. Minden csak kitalált. Nem létezik szőke herceg fehér lovon. A barátok cserben hagynak, csalódsz bennük. A családdal gyakran vitázol. És ilyenkor elképzelsz egy másvilágot. Így születnek a mesék. Mi ilyen dolgokon nőttünk fel.. Más pocsék életén, aki a gondolataiba, álmaiba menekült és ott érezte jól magát.

*Saját.*

-Gyönyörű a mosolyod!
-Tényleg?:)
-Igen. Nagyon őszinte.
-Ohh...vagy úgy...
-Mi az?:O
-Szerinted őszinte?
-Az:)
-Örülök hogy te így látod!
-Túlságosan is az..! Látszik, hogy hamis. Csak mosolyogsz. Nem gondolod komolyan. Túl keménynek veszed az életet. Pedig nem. Csak egy mosolyt látnék az arcodon ahogy te is minden nap ráébredsz, hogy az a nap is ugyan úgy játék lesz..! Kérlek vedd könnyen az életet, mosolyogj sokat! Nézd le azokat, akik lenéznek téged, szard le. Csak azokkal foglalkozz aki veled is foglalkozik. Így nem fogsz annyit szenvedni.

*Saját.*

Egy osztály....egy közösségbe nevelkedünk. Furcsa, hogy nap, mint nap találkozunk, beszélgetünk egymással, de a fél életünkről se tudnak. Ha rossz kedved van is mosolyognod kell. Sőt, van aki még beléd is rúg. Ne mutasd ki, hogy fáj, úgyis semmibe veszik....Pedig minimum négy éve ismerjük egymást....

*Saját.*

♥

Ha koffein és cigaretta nélkül el tudod kezdeni a napot, mindig kedves vagy bármelyik tagod fájjon is, és minden nap képes vagy ugyanezt megtenni. Megérted hogy szeretteid épp most nem tudnak időt szakítani rád. Egy gazdag barátot nem szeretsz jobban egy szegénynél. Hazugságok nélkül szembe tudsz nézni a világgal. A feszültséget képes vagy legyőzni orvosi segítség nélkül. Eltudsz lazítani pia vagy fű nélkül. Őszintén elmondhatod magadról hogy nincs benned előítélet fajta, nem, bőrszín, nemzetiség, politikai hovatartozás iránt akkor majdnem elérted a fejlődésnek azt a szintjét, ahol a kutyád áll.

Én nem leszek olyan, mint te. Nem fordulok el tőled, mikor a legnagyobb bajban vagy. Nem hagyok olyan űrt a szívedben, mint amilyet te hagytál bennem egykor, és nem fogok rajtad bosszút állni, hiszen egykor még barátok voltunk...

Aki nem tud küzdeni, az ne akarjon velem játѕzani...

Érzések szívbe szorulva, emlékek hevernek szétszórva. Össze már nem szedhetem, emlék vagyok én is, sosem voltam a szereme.

Pár ember elolvashatná igazán ;))

Szánalmasan meséli a kiszínezett sztoriját. Egy senki, mégis Góliátnak adja ki magát.

Hol van a mosoly? Hol a megértés? Mind otthon a ládafiában elzárva kuksol a sötétben. Várakozik. Pedig csak egy icike-picike mélyedés a szájszegletben, és kész a mosoly, mely életet ad, vidámságot sugall, és fényeket gyújt. Nevetés, kacaj, felhőtlen hahotázások. Hol halottam, vagy láttam utoljára? Már az emléke is megfakult

*-*

Maga nem boldog. De remekül elhiteti másokkal, hogy az életben minden rendben van, és a megjelenése magabiztosságot és önbizalmat sugall, de egyáltalán nem elégedett. Nem ismeri önmagát. Maga nyugtalan és bizonytalan. Azt a benyomást kelti, hogy örül a függetlenségnek, de valójában nyomasztja. Azt hiszi, hogy a maga hibája, és talán így is van, és ez a dolog nagyon sok fájdalmat okozott magának. Nem kötött életre szóló barátságokat. Néhányan próbáltak közeledni, de úgy érezték, maga megközelíthetetlen vagy csak nagyon zárkózott. Rendkívül titokzatos, és nem bízik az emberekben, és ha mégis megnyílik valakinek, akkor később megbánja. Azt hiszem, úgy érzi, hogy előbb-utóbb úgyis mindenki csalódást okoz. Néha öntudatos és rámenős, főleg krízishelyzetben de mintha folyamatosan valami tragédiától rettegne, és nagyon fél a változásoktól. Maga hajlamos gyorsan belehabarodni valakibe, aztán kellemetlen helyzetbe kerül vagy depressziós lesz, amiért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy maga szerette volna. Maga egy álmodozó. És óvatosnak kell lennie, mert hajlamos arra, hogy önmagát okolja a kudarcokért.

Felcseperedünk, megnövünk, megöregszünk, de az esetek döntő többségében mégis csak gyerekek maradunk, akik futkosnak a játszótéren, és veszettül próbálnak beilleszkedni. (...) A legjobb barátainkkal titkokat pusmogunk a sötétben. Ott keresünk vigaszt, ahol találunk, és reménykedünk, minden észérv és minden tapasztalatunk ellenére, mint a gyerekek. Sosem adjuk fel a reményt.

Volt egy lány, aki tudta, hogyan lehet boldog akkor is, ha szomorú volt. És ezt fontos, hogy tudd.

Emlékszem mikor az emberek összesúgtak mögöttem, elhordtak mindennek, és ítélkeztek fölöttem, leírtak a lapról kidobtak a kukába, de nagyot hibáztak és rá is jöttek utána, hogy kiállok én azért akit igazán szeretek, ez nem egy kocka game, hogy restart meg egyebek! Ez a teljes valóság és rajtam álltok, gátoltok abban hogy a csúcsig is felmászok...

Átléptél egy határt amit a tiszteletnél húztak, ismerek 2 embert akik a szarból is felkúsztak, én nem a chat-en ismerkedek a virtuális világban, csak szenvedek a krónikus szeretet hiányban. Egyedül kell csinálnom, egyedül kell mennem, egyedül kell lennem mikor a lényeget kell tennem, a szívemet már ti is darabokra téptétek, ugattok tovább nemhogy bocsánatot kérnétek!

Kedvenc számom *-*

Olyan hihetetlen, és iszonyatos érzés, ahogy, akiket mindennél jobban szeretsz, szarnak rád, vagy gyerekes dolgok miatt haragszanak... Lehet gondolni, hogy elmúlik, de már hónapok óta ez megy... Elmúlik, csak lehet, hogy azzal eggyütt én magam is eltűnök valamilyen szinten... és a másik személyiségem, ami lassan lassan kifejlődik, és nem tudok ellene tenni semmit eluralkodik fölöttem..

Amikor hazudsz valakinek és ő némán bólogat, nem kérdez vissza hogy is van, nem fűz hozzá kommentet, nem azt jelenti hogy elhiszi amit mondasz, csak azt hogy annyira szeret hogy nem akar megbántani de lassan meg fog gyűlölni... A többivel magaddal számolj el.

igen.igen :)

Kiváncsi vagyok, hány embernek hiányoznék -a családomon kívül- úgy igazán, ha fognám magam és egy szó nélkül eltűnnék. Úgy érzem, nem soknak, sőt lehet, hogy egynek se. S ha visszajönnék egy kis idő után? Örülnének nekem, és leszidnának, hogy vajon miért akartam, hogy aggódjanak értem, mondanák, hogy mennyire hiányoztam? Lehet, de...erre csak azt tudnám mondani: Bár akkor mutattad volna, mennyire szeretsz, mielőtt elmentem, akkor soha nem hagytalak volna itt. Csak egyszer, egyetlen egyszer kipróbálnám.

Beszámoló.

Hmm hát ma.....
Nem is tudom milyen napom volt...
Előszőr is Fanni majdnem megbőgetett...
Ha holnap is kezdi már nem fogom hagyni !!
Aztán Rolival jöttem haza egy buszon meg haza fele is.... Direkt idegesítettemXD
Asszem sikerült is : DDD
Aztán Zsófival megbeszéltük a dolgokat. Cintivel kimentem sétálni. De látta, hogy locsolnak a pályán azért be kellett menni. Megyünk a kispadokhoz "itt süt a nap ide nem ülünk" megyünk tovább. Ott meg vannak. Kik?:o Orsi,Beni,Ingrid, Krissz. Anyáád :OO Cinti meg oda ült melléjük. Fhú geci szar volt-.- és már írtam egy sms-t meg felhívtam Kingát hogy beszélgessünk már. Inkább költöm a pénzem, minthogy Ingriddel egy helyen O.o

Holnap osztálykirándulás*-* Tiszakürtre megyünk a kalandparkba. Várom *-*

Azta. Túl vagyok a 400 bejegyzésen( 2bejegyzéssel.) :)

A szövege.... *-* ♥

2. Versszak.

Unom már, hogy egy lépést előre és kettőt mindig hátra,

Hogy, ha elmondok egy titkot, nem tudsz vigyázni a szádra.
Ez a barátság átka, hogy én mindig megbízom benned,
De, ha valaki rossz szót szól rólam, már nem tudod mit kell tenned.
Nem tudod merre kell menned, és hogy kinek is kell hinned,
Néha elkeserít az a tudat, hogy mára ez tényleg a te szinted.
Aztán akkor szúrsz hátba, mikor egy cseppet sem számítok rá,
A rosszindulatod sugara most mindent szép lassan szárít porrá.
Fojtogat a méreg, ami már évek óta a levegőben kering,
Vad világunk sokak számára mára egy túlméretezett ring.
Az emberek kiütik egymást, mégsem válnak soha győztessé,
Ez egy folytonos harc, amiben ha tehetem, én válok köztessé.
Lökdössél nyugodtan, én soha nem fogok ítélkezni feletted,
Melletted maradok akkor is, ha az őrangyalod rég eltemetted.
De, ha elfeledted a múltad, aminek egykor én is részese voltam,
Akkor ne is figyelj arra, hogy most itt tényleg hozzád szóltam.

: \\

* Nem tudom hol vagyok,
* Nem tudom ki is vagyok
* Nem tudom hova tartok
* És nem tudom hova jutok
* Nem tudom hova tenni a Világot
* Nem találom a legjobb barátot
* Nem tudom barátom-e még
* Nem tudom mi szaggatta szét
* Nem bírom már ezt a magányt
* Elvesztett az ami régen megtalált
* Nem bírom ezt a kétséget
* Nem bírom hogy már széttépett
* NEM BÍROM EZT AZ EGÉSZET!!!

Ha minden jól megy akkor mért kell tönkre mennie
A szenvedés az élet része,tudom néha rossz de ennyire?!

Tudtam mi lesz előre tisztában voltam a tényekkel
rádöbbenek tettemre és ezért küzdök a könnyekkel
sokszor nézek szememmel csak a baj az hogy nem látok
sajnáltatom magam miközben gyűlöld szemed előtt állok
szótlanul várok gyötör a múltam amit elrontottam
már nem csinálhatom vissza és ez fáj a legjobban

Miért,mondd mit tegyek hogy megfeleljek, miért?

De aki a hallgatásom nem érti az a beszédemet sem
Aki meg nem lát a sorok mögé, hogy is várhatnám, hogy megértsen.

Talán utoljára mondom el mit érzek, de ez így marad,
A hős szerelmes távozik, most véget ér a színdarab.
Szívem mélyén magam mögött hagynám ezt a világot
Csak annyit kérek emlékezz rám, és ne kérdezd meg ki bántott.

Próbálok segíteni másokon..meghallgatom őket..ha ők nem is mindig vannak ott,amikor nekem szükségem lenne valakire.

És sírni fogsz, és szenvedni, úgy mint én amikor nem kellettem. De egy cseppet sem foglak sajnálni. Sőt azt hiszem ki foglak nevetni...

Vannak olyan lányok, akikről többet elárul a kedvenc daluk, mint a kimondott szavaik.

Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog.

Hmm...hát ja :)

Mi tizenéves lányok vagyunk.Mikor hazaérünk...A kiegyenesített hajunk felfogjuk.A sminkünket lemossuk.A hamis mosolyt eltüntetjük a szánkról.A vadonatúj ingünket levesszük, és helyette a régi kényelmes pulóverünk vesszük fel.A csőszárú farmerünket bőnadrágra vesszük át.A bokazoknit térdig érő gyapjúzoknira vesszük át.Mikor hazaérünk...Nem ismernél meg minket...

Túlságosan jól ismerte ahhoz, hogy szeresse vagy utálja. A múltjának egy része volt, mint egy régi barát, aki a hibái ellenére is barát marad, csak mert mindig is az volt.

Az életem az enyém és azt teszek vele, amit akarok, ott cseszem el, ahol akarom. A döntéseket én hozom, ne tessék beleavatkozni. Mindenkinek csak részleteket mutatok magamból, ha érdekel a folytatás bontsál ki magadtól!

- Add a kezed !
- Minek ? Holnap már úgy is felelőtlenül dobnál el...

Sosem fogom tudni, hogy valóban engem szeretnek-e, vagy csak beérik velem.

Mindent és mindenkit kilehet játszani... de előbb-utóbb... úgyis elbaszod...

Felnőni fájdalmas, és aki nem ezt mondja, az hazudik.

Igen minden este elalvás előtt hazudunk saját magunknak kétségbeesetten és elszántan remélve , hogy mire jő a reggel minden valóra válik.

Hazug ez a világ, s benne az emberek..pofázhatnék neked, de tudom úgysem hatna meg...

A faszom lesz a barátod, mindig csak akkor keresel, ha neked kell valami és olyan kedved van...

A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő.

A mese ami szép, a világ ami szar..

Beforratlan sebek....

Nem is tudom mit írjak. A fejemben a gondolatok sora cikázik. Hogy már lelkem világának sebei kezdenek beforrni, de mégis van egy nyomasztó érzésem. Érzem, hogy ez nem valami jó és nem kellemes dolog lesz. Talán a varratok újra felszakadoznak?! Lehet, hogy csak egy szó miatt, lehet csak egy emlék miatt. Nem tudom. Mi közben e pár sort írom megint elkapott a fájó érzés. Szívem, lelkem fáj, sajog. Nincs senkim, kivel mindent megoszthatok. Talán 3-4 ember kiről tudom, hogy történjen bármi, vagy legyek bárhogy, velem lesznek, mellettem maradnak, s nem hagynak cserben. Szóval szeretném nekik ezt megköszönni. Lehet már nem sokáig leszek köztük, lehet, hogy még bő hatvan évig is itt leszek. Sajnos ezt nem én döntöm el. De azért szívesen kívánnám, hogy bárcsak lennék egy robot aki a rosszat nem érzi, csak a jót...

-Saját.-

mmm... de szép (:

Néha mikor kedvetlen vagyok, vagy esetleg bunkó nem érted hogy miért...Ha megkérdezed,hogy mi a baj? azt mondom semmi. Nem akarom elmondani mi bánt, mert miattad vagyok szomorú... Nem tudod hogy min megyek keresztül... A sok átsírt éjszaka érted...csak mert annyira szeretlek, és nem akarlak elveszíteni... mert sokszor érzem úgy hogy eljött az idő, és itt hagysz egyedül... Mindig eszembe jutnak a szavak, a mondatok amiket mondtál, hogy bízhatok benned... nekem ezek csak szavak..és nagyon félek...Neked biztos nem fájna, hamar eltudnál feledni és boldogan élnéd tovább az életedet, miközben én naponta gondolok rád,és szinte csak te tudsz járni a fejemben, és azok a régi emlékek...már számtalanszor megbántottál, de én még ennek ellenére is szeretlek és ha elmennél nem tudom mi lenne velem.

A fiútól kapott ajándékai: Pénzcsipesz, kis napernyő a fagyi kelyhéből, és egy orgona. Szerinte a pénzcsipesz a legjobb, mert az örök. Szerintem meg az orgona, mert az a legőszintébb. Elmúlik, elhervad. De ha visszaemlékszel rá, hogy milyen volt: színes, illatos… mosolygott, nevetett a poénjaidon, csodálva nézett a valoszinütlenül nagy és barna szemeivel, imádtad az illatát, mosolyát, minden mozdulatát… de elhervadt… elmúlt, az idő elintézte… már másé..

Mikor ott ülsz egy padon, egyedül, nézed az embereket h boldogok, szerelmesek, elégedettek, örülnek az apró dolgoknak és te csak ott ülsz és várod , hogy valaki ezeket az érzéseket megossza veled és átéljétek együtt....

Hmm..

Hogy ki vagyok? A legártatlanabb angyalod... vagy a legkísértőbb démonod... A barátod... vagy az ellenséged... A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed... vagy a sötét éjszaka amiben örökre elveszel... A szerelmed, aki mellett minden nap fel akarsz ébredni... vagy a szeretőd, akinek a szíve sosem lesz a Tiéd... Egy elveszett kislány, akire vigyáznod kell... vagy egy harcos amazon, aki elsöpör Téged... A Pillangók amik a hasadban repkednek... vagy a könnycsepp ami az arcodon lefolyik... Hogy Neked ki voltam... vagyok... az csak rajtad áll...

Amikor legbelül mindened fáj és úgy érzed, már nem bírod tovább, akkor tudsz megváltozni, akkor kell érezned, hogy mindenre képes vagy.

Hiába másztok egyre feljebb csak nagyobbat estek, nem vagytok mások csak kontrollált testek, mindenkit elnyomtok, hogy feljebb jussatok egy centit, ezért lesztek mindig a szememben senkik.

Ahj : (( Why? : \\\

Csak tudnám mit basztam el megint. Mit csinált már rosszul? Mit? Mivel érdemeltem ezt ki? Egyedül állok a világ közepén, és mindenki belém rúg és megtapos. De ha nekik ez okoz örömet... :( De annyi ember van még a világon. Miért pont én? Én eddig mindig csak a szart kaptam. Engem mindig csak leszartak. Ezerszer csalódtam. Lelkem kihalt, ezer darabra tört. De még ezzel a kis darabbal is csak szenvedni tudok. Nem kapok arra okot, hogy vidám legyek. Még ezzel a kis darabbal is reménykedek valahol méllyen. Mindenhol felesleges vagyok, mindenkinek útba vagyok. Egyáltalán minek születtem meg? Ha semmi értékem nincs miért kell a szívemnek véreznie? Miért kell szenvedni?

Miért? Miért? Miért??

A sors kegyes hozzám hagyom had nevess
Nem látja senki csak én érzem itt legbelül
Sír a lelkem mikor testem új álomra szenderül
: '((

Nevem pár betűjét, megjegyzik-e a népek,
Hogy én voltam egy szereplője, életük filmjének.

Nincs nap könnyek nélkül,
Lelkem szenved, nem épül.
Élénkül a fájdalom, repül az idő,
Marcangol a gondolat, mit hoz a jövő.

by:Angel

José - Gondolatcsokor (zene: Anonim MC)

Bizony jó alvás közben is lehet rosszat álmodni,
Aki kicsit másnak született, azt miért kell mindig támadni?♫

: (

Ellöknek? Felállok.
Megsértenek? Lepereg.
Fáj? Csak én tudom.
Félek? Soha.
Szomorú vagyok? Nevetek.
Van? Adok.
Nincs? Szerzek.
Szeretnek? Szeretek....

Amikor ott ragadsz a hegyekben egy buszmegállóban, vagy egy vidéki úton, vagy ha a folyó kiöntött a medréből és keresztülhömpölygött a hálószobádon, vagy ha totálkárosra törted az autódat, vagy ha minden barátod kidőlt mellőled az influenzajárvány miatt, ha nem akar elmúlni az a csúnya, makacs fejfájásod... a nővéred egyszerűen csak ott van veled.

Nóri ♥

Az eső nem azért esik, mert a természetnek olyan kedve van, hanem azért, mert ahány csepp leesik annyi ember érzi magát szomorúnak.